“Scherer Péter barátunk ma délelőtt örökre elaludt! Nyugodj békében Pepe! Álmodj szépet!” – tette közzé a szomorú hírt Facebook bejegyzésében a Nézőművészeti Kft. A színész emlékére a család és a barátok ma este 21 órakor virrasztást tartanak B32 Galéria és Kultúrtérben virrasztást tartanak – a sajtó képviselőinek távolmararadását kérve.

Scherer Péter az kortárs magyar színházi és filmes élet egyik legsokoldalúbb, legeredetibb és legkedveltebb művésze volt.
1961. november 16-án született Ajkán, és bár eredetileg építészmérnöki diplomát szerzett, eközben már a színház felé is kacsingatott: a nyolcvanas évek alternatív színházi közegében vált ismertté, hogy később a kortárs magyar színházi és filmes élet egyik legsokoldalúbb, legeredetibb és legkedveltebb művészévé váljon.
Hosszú éveken át meghatározó szereplője volt a magyar alternatív és független színházi világnak. Az ország Pepeként ismerte és szerette meg, akit először 1999-ben Jancsó Miklós Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten-ben című filmjében, majd azután még ötször játszott el, utoljára a 2006-os Ede megevé ebédemben.
1997-től a Bárka Színház alapító tagja volt, majd 2002-től a Krétakör Színház társulatához csatlakozott, 2009 óta pedig alapítótagja a Nézőművészeti Kft-nek, amely mára a hazai független színházi szcéna egyik legismertebb műhelye lett.
2009-ben Jászai Mari-díjat, 2020-ban Karinthy-gyűrűt kapott. Emellett a független színházi világban végzett munkájáért számos kritikai és fesztiváldíjban részesült.
Rendezőként és drámaadaptációk alkotójaként is aktív szerepet vállal a magyar kulturális életben.
Pályája során mindig fontosnak tartotta a fiatal alkotók támogatását és a közösségi színházi gondolkodást.
Scherer Péter színészként a drámai és komikus szerepekben egyaránt maradandót alkotott.
Filmszínészként szélesebb közönség előtt a Kontroll című kultfilmben vált ismertté. Népszerű alakításai voltak az Argo, az Egy bolond százat csinál, a Papírkutyák, a Szuperbojz, a Made in Hungária, A vizsga, a Kossuthkifli és a Kincsem című filmekben, csakúgy mint olyan népszerű sorozatokban, mint a Válótársak vagy az Apatigris.
Szinkronszínészként többek között ő volt Sacha Baron Cohen és Zach Galifianakis magyar hangja is.