Egy kevésbé ismert Frida Kahlo-festmény, amely a Sotheby’s aukciósházban kerül kalapács alá, várhatóan új rekordot állít fel az árverésen elért legmagasabb licit, illetve ár tekintetében – közölte az AP.

A El sueño (La cama) /Az álom (Az ágy) / című mű becsült értéke 40–60 millió dollár között mozog. Ez az összeg túlszárnyalhatja a jelenlegi rekordot a női művészek alkotásainál, ami 44,4 millió dollár, amit 2014-ben fizettek ki Georgia O’Keeffe Jimson Weed/White Flower No. 1 című festményéért, szintén egy árverésén.
Az aukción eddig legmagasabb áron elkelt Frida Kahlo mű a Diego y yo („Diego és én”) című festmény volt, amelyen a művésznő férjével, Diego Riverával együtt szerepel, és amelyért 34,9 millió dollárt fizettek 2021—ben, szintén a Sotheby’s egyik árverésén. Szakértők szerint azonban privát eladásoknál ennél magasabb árat is adtak már Khalo festményért.
„Ez nemcsak az egyik legfontosabb Kahlo-mű, hanem azon kevés festmények egyike, amelyek Mexikón kívül találhatók, és nem részei múzeumi gyűjteményeknek” – mondta Julian Dawes, a Sotheby’s amerikai impresszionista és modern művészeti részlegének vezetője.
Frida Kahlo festészete szorosan összefonódik élettörténetével. 18 éves korában egy súlyos buszbalesetben megsérült, ami drámai módon megváltoztatta életét. Hosszú ideig ágyhoz volt kötve, ekkor kezdett festeni. Bár számos fájdalmas gerinc- és medenceműtéten esett át, élete végéig – 1954-ben, 47 évesen bekövetkezett haláláig – gipszfűzőt kellett viselnie.
Az El sueño (La cama) 1940-ben készült, a festményen Khalo egy, ég kék háttere előtt lebegő baldahinos ágyban fekszik, testét indák fonják körbe. A baldachinon egy virágcsokrot tartó csontváz fekszik, amelyet dinamit-indák vfonnak körbe. Dawes szerint ez a mű „pszichológiai önarckép”, amely Kahlo alkotói pályájának csúcsát képviseli.
A festményt utoljára a kilencvenes évek végén állították ki, most pedig a Sotheby’s aukció sztárdarabja lesz, amely több mint száz szürrealista művet vonultat fel olyan alkotóktól, mint Salvador Dalí, René Magritte, Max Ernst és Dorothea Tanning. A festmények mind egy magángyűjtemény részei, a jelenlegi tulajdonos kilétét azonban nem hozták nyilvánosságra.
Maga Kahlo elutasította a „szürrealista” címkét, de Dawes szerint „a tudat iránti megszállottsága” és a természetfölötti szimbólumok használata egyértelműen ebbe a művészeti irányzatba helyezik.
A festményt, amelyet máig, szeptember 23-ig a londoni Sotheby’s-ben lehetett megtekinteni, ezután Abu Dhabiba, Hongkongba és Párizsba állítják ki, mielőtt november 8-án New Yorkban kalapács alá kerül.
📷Antony Jones/Getty Images for Sotheby’s