„70 éves leszek, és már nehezemre esik felhúzni a farmeromat” – nyilatkozta néhány éve David Coverdale, az egyik legjobb hangú rockénekes, a Whitesnake frontembere és a legendás Deep Purple egykori hangja, aki szeptember 22-én ünnepli a születésnapját. Bár már valóban nem húz szűk farmert és visszavonult a koncertezéstől, mi bízunk benne, hogy ha színpadon nem is láthatjuk a szűk farmerjében, még  tartogat nekünk új zenéket.

Coverdale fiatalon olyan rock ‘n’ roll előadók lemezeit hallgatta, mint Elvis Presley, Little Richard vagy Chuck Berry. Művészi vénája korán megmutatkozott, grafikusként és rajztanárként végzett. 14 évesen már zenekarban játszott, amellyel különböző pubokban léptek fel.

„Akkoriban tanultam meg gyomorból énekelni, ami hülyén hangzik, de teljesen különbözik minden más normális hangtól” – árulta el egy interjúban Coverdale.

Minden a The Goverment nevű zenekarral kezdődött, amelynek David Coverdale volt a frontembere 1968 és 1972 között. 1973 szeptemberében lépett Ian Gillan helyére a Deep Purple-ben. Sokan csak kacagtak, hogy Blackmore-ék egy ismeretlen énekest vettek be, de a nevetés döbbenetté vált, amikor meghallották a „Burn” című lemezről a „Mistreated” című balladát. Majd jött a “Soldier of Fortune” a “You Keep On Moving”, az  “I Need Love”, és nem volt megállás. 1974-ben az első amerikai fellépésén a Deep Purpullel a „California Jam”  fesztiválon David Coverdale 200 000 rajongó előtt énekelt. Elképesztő hangterjedelmével és megjelenésével stílust teremtett és a legnagyobb rockénekesek közé került.

A Deep Purple-el három sikeres albumot adott ki, 1976-ban azonban a zenekar feloszlott. Ezután Coverdale két szólólemezt adott ki a White Snake-et 1977-ben és Northwinds-t 1978-ben.  Ám még 1977-ben a Purple két volt tagjával, Jon Lorddal és  Ian Paice-szel közösen több zenét is írtak közösen A harmadik stúdióalbumot Whitesanke néven már új felállásban vettek fel: a doboknál Ian Paice-el, és Jon Lorddal a billentyűknél. Így gyakorlatilag a Whitesnake fele Deep Purple tagokból állt.

1984-ben azonban a Deep Purple ismét összeállt, David Coverdale pedig kénytelen volt új tagokat keresni a bandájába, akikkel új hangzást és stílust is adhatott a zenekarnak.

A zenetörténelem, 13 sikeres stúdióalbumuk és teltházas koncertjeik is bizonyítják, hogy ez igen jól sikerült. A zenekar Európában már a kezdetektől fogva népszerűnek számított, de az amerikai áttörés az 1987 című lemezzel érkezett meg. Coverdale feltupírozott szőke hajjal, az MTV-s igényeket kielégítő dalokkal, valamint neves amerikai zenészekkel újította meg a Whitesnake-et, mely a 80-as évek végére MTV sztárcsapattá vált és a csúcsra jutott.

David Coverdale néhány éve hozta szóba először a „nyugdíjat”, amikor a  Whitesnake búcsúturnét először az énekes  egészségügyi problémái, majd a pandémia miatt kellett elhalasztani.

Akkor a zenész a „Plant Rock”-nak adott interjújában beszélt arról, hogy nagyon bízik abban, hogy 2022-ben bepótolják a koncerteket és hogy azt követően nem áll többet színpadra. Miután a műsorvezető felvetette, hogy az utóbbi években egyre több együttes és zenész indult búcsúturnéra, majd később kiderült, hogy még sem köszönnek el a színpadtól, Coverdale azt válaszolta: „70 éves leszek, és már nehezemre esik felhúzni a farmeromat.” Sajnos végül a zenész egészségi állapota nem engedte, hogy befejezzék a 2022-es koncertsorozatot sem. Ám  a rajongók bíznak benne, hogy ha a színpadon már nem is, de a stúdióban még mutat nekik valami “davidcoverdale-eset”.

2026.09.22. 10:00

Isten éltesse a 75 éves David Coverdale-t!

2026.09.22. 08:00

A Spice Girls megnyitja az archívumát: előkerült az egyik legkorábbi felvételük

2026.09.21. 14:10

„Nehéz hátat fordítani annak, amit tinédzserkorunk óta együtt létrehoztunk” - tizenöt éve fejezte be a közös zenélést az R.E.M.

2026.09.21. 14:00

Harminchárom éves az „In Utero“

2026.09.21. 10:24

Az idei Oktoberfesten fő a biztonság

2026.09.21. 08:00

Megújuló szereposztással tért vissza az Erkelbe A trón

2026.09.20. 12:00

Harminckét éves a Bon Jovi egyik legkedveltebb „lassúja”

2026.09.19. 10:00

Közel negyven éves „New Jersey”

2026.09.18. 12:00

Ma van a napja, hogy sajtburgert együnk

2026.09.18. 10:00

Több mint negyed százados Madonna „zenéje”

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő