1997-ben jelent meg a dal, amellyel Puff Daddy a tragikusan fiatalon elhunyt The Notorious B.I.G. emlékére készített. Az „I’ll Be Missing You” óriási sikert aratott: az Egyesült Államokban azonnal a slágerlisták élére került, – pontosan 29 évvel ezelőtt, június 14-én – és összesen 11 héten át vezette a Billboard Hot 100-at, meghatározva ezzel az 1997-es nyár zenei hangulatát.

The Notorious B.I.G. – polgári nevén Christopher Wallace – a Puff Daddy által alapított Bad Boy Records kiadó egyik legnagyobb sztárja volt. A rapper 1997. március 9-én, mindössze 24 éves korában vesztette életét, amikor Los Angelesben halálos lövés érte. Halála nemcsak a hip-hop világot, hanem az egész zeneipart megrázta.

A gyász és a tisztelet jegyében Puff Daddy – mai nevén Diddy – elkészítette az „I’ll Be Missing You” című dalt, amelyben közreműködött B.I.G. özvegye, Faith Evans, valamint a 112 nevű   R&B-formáció is. A szerzemény alapját a The Police klasszikusa, az „Every Breath You Take” adta, amelynek ikonikus dallamát mintaként használták fel a felvételben.

A történet érdekessége, hogy a mintahasználatra eredetileg nem kértek engedélyt, így Sting végül a szerzői jogdíjak közel 100%-át megkapta. Iparági becslések szerint ez a mai napig napi több ezer dolláros bevételt jelent számára, és az évek során már több tízmillió dollár folyt be hozzá az ikonikus dal után.

A dal nemcsak az Egyesült Államokban vált hatalmas slágerré. Világszerte meghódította a rádiókat és a slágerlistákat, köztük az Egyesült Királyságét is, ahol szintén az első helyig jutott. Az „I’ll Be Missing You” később minden idők legnagyobb példányszámban értékesített rap kislemezévé vált Nagy-Britanniában.

Az érzelmes tribute-dal máig a hip-hop történetének egyik legismertebb és legmeghatározóbb emlékállító szerzeménye, amely nemcsak egy elveszített barát előtt tisztelgett, hanem egy korszak ikonikus alakjának örökségét is tovább erősítette.

📷 Chris Walter/WireImage/Getty Images

2026.07.15. 12:00

Itt a Green Day legújabb filmzenéje

2026.07.15. 10:00

A nap, amikor a „November Rain” történelmet írt a YouTube-on (is)

2026.07.15. 08:00

Izgalmas nap volt július 15. a filmes világban

2026.07.14. 16:00

Generációk közös hangja – új klip készült Bródy János ikonikus dalához

2026.07.14. 14:00

Heves vihar sem állíthatta meg a U2-t, hogy leforgassa a klipet a legújabb dalához

2026.07.14. 10:00

Madonna történelmi rekordot állított fel

2026.07.14. 08:00

Harmincnyolc éve Michael Jackson beírta magát a rekordok könyvébe

2026.07.13. 14:00

Bon Jovi érzelmes koncerttel tért vissza a színpadra a Madison Square Gardenben

2026.07.13. 12:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt rendezték minden idők egyik legjelentősebb zenei eseményét, amelyhez Phil Collins bravúrja is fűződik

2026.07.13. 12:00

Újjáéled George Michael klasszikusa

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő