1969. július 20-án Neil Alden Armstrong és Edwin Eugene „Buzz” Aldrin elérte a Holdat. A jeles esemény tiszteletére ezen a napon tartjuk a Hold világnapját.

Sokféle elmélet létezik arról, hogyan is keletkezett a Holdunk. Egyes elképzelések szerint a Földdel egyszerre alakult ki, más elmélet pedig azt mondja, hogy a Hold a Naprendszer más részéről érkezett a Föld közelébe, ahol a Föld „befogta” magának a Holdat. A mai legelismertebb feltételezés szerint valamikor 4,5 milliárd évvel ezelőtt Földünk egy Theia nevű bolygócsírával ütközött össze, és az ütközés során kirepült törmelékfelhőből állt később össze a Hold – írja az agoramu.hu weboldal.

A Hold felszínét kráterek borítják. Ezeknek a krátereknek nagy része meteoritbecsapódások során jött létre, valószínűleg a Naprendszer korai időszakában, de a mai napig folytatódik a kráterképződés.

Égi kísérőnk az emberiség története során fontos szerepet töltött be a különböző kultúrákban. A korai időkben istenségként tisztelték, a későbbi időszakokban tudományos kutatások alapjául szolgált. Emellett az irodalomban is több, kultúránk kincsei közt nyilvántartott alapmű témája lett. A Hold az alapja az ókorban keletkezett legtöbb naptárnak és ünnepnek – írja a Wikipedia.

Fotó:

2026.07.20. 14:00

Kezdőőődik! Mariah Carey már az európai karácsonyi turnéját tervezi

2026.07.20. 12:00

Anastacia szimfonikus köntösbe öltöztette régi slágerét

2026.07.20. 10:00

Ma ünnepeléné a születésnapját Chris Cornell

2026.07.20. 08:00

Ma a Holdat ünnepeljük

2026.07.18. 10:00

Huszonnyolc éves az „Armageddon: The Album”

2026.07.17. 14:26

A Csimpánzok világnapját ünneplik a pécsi állatkertben szombaton

2026.07.17. 12:00

Britney Spears életéről mozifilm készül

2026.07.17. 10:00

Emoji Világnap - apró ikonok nagy hatással

2026.07.17. 08:00

Digitális gasztrokalauzzal tehetünk gurmé túrákat Bécsben

2026.07.16. 16:39

Negyed százada Robbie Williams a Gerri Halliwell előtt tisztelgő dallal, negyedszerre is meghódította a brit slágerlistát

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő