Erőteljesen humanista hangvételben kezdődött szerdán a Velencei Filmfesztivál, amelynek nyitóeseményén George Clooney, az idei életműdíj, az Arany Oroszlán kitüntetettje, valamint a zsűri elnöke, Maggie Gyllenhaal is arról beszélt: a megosztottság korában a film képes lehet közelebb hozni egymáshoz az embereket. beszédükben mindketten a mozi közösségteremtő erejét hangsúlyozták– írja a Deadline.

George Clooney a fesztivált különleges találkozási helynek nevezte, és az életműdíj átvételekor elmondott beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy az emberiségnek inkább a közös vonásaira kellene összpontosítania a különbségek helyett.
„Ezt tanultam meg” – mondta Clooney, amikor az elismerés átvételekor visszatekintett eddigi pályafutására és életére.
„Senki sem nevet egy másik nyelven. Senki sem sír egy másik nyelven. A szülők ugyanúgy aggódnak, a gyerekek ugyanúgy álmodnak. A szerelem megdöbbentően hasonlóan néz ki… Ez pedig megnehezíti, hogy elhiggyük: annyira különbözünk egymástól, mint ahogy azt folyamatosan mondják nekünk” – fogalmazott a színész.
Clooney ezt követően a társadalmi megosztottság veszélyeiről beszélt, valamint a hatalom és a pénz birtokosainak felelősségéről és élesen bírálta őket.

„Olyan időket élünk, amikor a hatalmon lévők, a legtöbb pénzzel rendelkezők azt mondják nekünk, hogy féljünk egymástól. De mi ennél azért többet tudunk, nem igaz? Mert a történelem tanít minket. Tanít valamire, levonhatjuk a tanulságokat” – mondta.
A színész arról is beszélt, az autoriter vezetők elsőként nem feltétlenül a politikusokat próbálják elhallgattatni, hanem azokat, akik kérdéseket tesznek fel, illetve akik művészetükön keresztül empátiára ösztönöznek.
“Az elsők, akiket az autoriter vezetők megpróbálnak elhallgattatni, nem a politikusok. Hanem az újságírók, akik kérdéseket tesznek fel. Ők a művészek – a rendezők, írók, színészek és zenészek –, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy valaki, akivel még soha nem találkoztatok, megérdemli az együttérzéseteket” – mondta Clooney.

A díj átadása előtt Laura Dern méltatta a színész pályafutását és eredményeit. Beszéde elején kiemelte, hogy Clooney egyike annak a mindössze három ember nek, akit pályafutása során hat különböző Oscar-kategóriában is jelöltek: a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb férfi mellékszereplő, a legjobb eredeti forgatókönyv és a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriájában.
Dern ezt követően úgy fogalmazott, hogy Clooney az ő generációjának Gregory Peckje.

Később Maggie Gyllenhaal, a fesztivál zsűrijének elnöke is csatlakozott Clooneyhoz a filmművészet közösségteremtő erejének méltatásában.

„Amikor moziba megyek, nem a tökéletesség érdekel, bármennyire csábító is lehet. A kedvenc filmjeim azok, amelyekben a rendező meghív a saját és alkotótársai gondolataiba, és lehetővé teszi számomra, hogy körülnézzek bennük” – mondta.

Az idei fesztivál Danny Boyle Ink című drámájával nyílik meg. A film a botrányos brit bulvárlap, a The Sun felemelkedését követi nyomon az 1970-es években. A Deadline megjegyzése szerint ironikus módon a lap korántsem rendelkezett azzal az egyesítő erővel, amely annak a fesztiválnak a sajátja, ahol a film bemutatkozik.

📷Elisabetta A. Villa/Getty Images

2026.09.03. 10:00

„Lenyűgöző másvilágokat épít” – Willem Dafoe Robert Eggers új gótikus horrorjáról, a Werwulfról

2026.09.03. 09:36

George Clooney Velencében a „félelmet terjesztő autoriter vezetőket” bírálta az életműdíja átvételekor

2026.09.02. 14:00

A nap, amikor „Jeremy” tarolt az MTV Video Music Awardson

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

2026.09.01. 09:30

Online videósorozat indult a Madách Színház Evita című bemutatójához

2026.09.01. 08:00

A Több mint testőr minden idők legkelendőbb filmzenei albuma

2026.08.31. 12:00

Már Nicole Kidman is Tik-Tokol

2026.08.31. 08:00

A római Colosseum és környéke kiemelt ellenőrzésű zónának számít karácsonyig

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő