Ma ünnepli a születésnapját, a többszörös Grammy-díjas amerikai zenész, színész és dalszerző, Alecia Beth Moore-Hart, akit az egész világ csak úgy ismer, P!NK .

Alecia Beth Moore 14 évesen már philadelphiai klubokban lépett fel. Két évvel később, 16 éves korában csatlakozott egy atlantai R&B együtteshez a Choicehoz. A The Choice feloszlatása után, Pink elkezdett dolgozni debütáló albumán, amely 2000 áprilisában jelent meg Can’t Take Me Home címmel. Producerei Babyface és Steve Rhythm voltak.

2001-ben Pink, Christina Aguilera, Lil’ Kim és Mya közreműködésével feldolgozta a Labelle együttes 1975-ös dalát a Lady Marmalade-ot, mely a Moulin Rouge! című film betétdala lett és amely a világhírnévig repítette.

2011. június 2-án megszületett P!nk első gyermeke, a kislány Willow nevet kapta. 2016. december 26-án pedig életet adott kisfiának, Jamesonnak. 2017-ben megkapta a MTV Video Music Awards Életmű-Díját. 2019-ben valóra váltotta gyerekkori álmát, és bár influenzás volt, színpadra állt a Super Bowl félidei show-ján.

2019-ben csillagot kapott Hollywoodban a hirességek sétányán, és ugyanebben az évben a Pollstar az év előadójának választotta. A sok elismerés ellenére Pink úgy döntött, hogy 2020-tól egy időre visszavonul a zenéléstől, hogy több időt tölthessen a családjával. Ez azonban nem tartott sokáig – pontosabban a pandémia alatt a család és a zene Pink számára összeegyeztethető lett: 2021. februárjában bemutatta a “Cover Me in Sunshine”, című dalt, ami lányával,  Willow-val adott elő.  Áprilisban érkezett az újabb duett, ezúttal Rag’n’Bone Mannael, az  “Anywhere Away from Here” és nem kellett sokáig várni egy újabb albumra sem: 2021. májusában piacra dobta az “All I Know So Far: Setlist” című koncertalbumot, amely egyben az Amazon’s Prime Video platformon ugyanabban az időben bemutatott Pinkről szóló dokumentumfilm kísérője is volt.

2023 februárjában jelent meg kilencedik stúdióalbuma, a “Trustfall”, amelyet pozitívan fogadott a kritika és a közönség egyaránt. Az albumon olyan slágerek hallhatóak, mint a “Never Gonna Not Dance Again” vagy a címadó  “Trustfall” Pink 2023-ban és 2024-ben világkörüli turnéra indult, a “Trustfall Tour” című koncertsorozatával népszerűsítette az új zenéjét – hatalmas sikerrel. Az énekesnő fellépéseivel, energikus színpadi jelenlétével. nemcsak a rajongókat, hanem a kritikusokat is lenyűgözte.

2024 elején Pink megkapta a Billboard Icon Award-ot, amely a zenei pályafutása egyik fontos elismerése. Emellett Grammy-díjra is jelölték a legjobb pop-vokális album kategóriában. Az énekesnő nem csak zenei teljesítményeivel, hanem humanitárius tevékenységeivel is kiemelkedett, több jótékonysági eseményen is részt vett az elmúlt évben is.

Pink  többször koncertezett Magyarországon is, aki látta és hallotta őt élőben, jól tudja, hogy tényleg tökéletes hangja van és mindig elképesztő showműsorral készül.

📷 JB Lacroix/WireImage/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.09. 12:00

A britek megválasztották kedvenc 2025-ös nyári slágerüket

2025.09.09. 10:00

James Cameron, John Carpenter és Sofia Coppola filmjei is láthatóak a Corvin moziéjszakán

2025.09.09. 08:00

A héten elsartolt az őszi hajózási szezon a Balatonon

2025.09.08. 15:22

P!NK 46

2025.09.08. 14:00

Ezeket a filmeket várjuk a legjobban 2025 végéig

2025.09.08. 12:00

A vadmacskák védelmére fordítják a Budakeszi Vadaspark jótékonysági napjának bevételét

2025.09.08. 10:35

Átadták az MTV VMA díjakat

2025.09.08. 08:08

Meglepetés-díjazottak a velencei filmfesztiválon

2025.09.06. 10:00

Ma lenne ötvennégy éves Dolores O'Riordan

2025.09.05. 12:00

A leghíresebb filmzenék szerzője egyáltalán nem szereti a műfajt amiben nagyot alkot

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő