Kylie Minogue gyakorlatilag megerősítette, hogy egy különleges turnéval készül megünnepelni zenei karrierjének 40. évfordulóját. Az ausztrál énelkesnő a Style Magazine-nak adott interjújában kapott kérdést arról, tervez-e jubileumi koncertkörutat az évforduló apropóján, válaszával pedig gyakorlatilag megerősítette, hogy egy különleges turnéval készül megünnepelni zenei karrierjének 40. évfordulóját. Az interjúból az is kiderül, milyen zenéket hallgat szívesen Kylie.

„Valószínűleg nem kellene még erről beszélnem, de igen – így van, tervezem” – árulta el az énekesnő, amikor a jubileumi turné lehetőségéről kérdezte a Style Magazine újságítója.
Minogue 1987-ben indította zenei pályafutását, miközben még az ausztrál Szomszédok című sorozatban szerepelt. Debütáló kislemeze, a „The Loco-Motion” feldolgozása rögtön listavezető lett Ausztráliában. A jubileumi turné várhatóan 2027-ben indul majd.
A bejelentés néhány nappal a KYLIE című dokumentumsorozat premierje előtt érkezett, amely május 20-tól lesz elérhető. A háromrészes produkció rendezője az Emmy- és BAFTA-díjas Michael Harte, aki korábban olyan sikeres dokumentumfilmek készítésében vett részt, mint a BECKHAM, a WHAM! vagy a Still: A Michael J. Fox Movie.
A sorozatban többek között Dannii Minogue, Jason Donovan, Nick Cave és Pete Waterman is megszólal. A projekt személyes archív felvételeket, családi videókat és új interjúkat is tartalmaz Kylie Minogue-gal.
A dokumentumszéria nemcsak az énekesnő zenei pályáját követi végig, hanem életének nehezebb időszakait is bemutatja — köztük a 2005-ös mellrákdiagnózist, a veszteségeket és a karrierjét végigkísérő folyamatos nyilvánosságot.
Minogue bevallotta, hogy egyszerre érez izgatottságot és szorongást a sorozat bemutatója kapcsán.
„Annyi mindenen kellett keresztülmennünk. Egyáltalán hogyan lehet elmesélni egy ilyen történetet?” – fogalmazott.
Az énekesnő azt is elárulta, hogy rendkívül érzelmes folyamat volt számára annak az új dalnak az elkészítése, amely a sorozat stáblistája alatt csendül majd fel.
„Olyan keményen dolgoztam rajta, mintha egy hatalmas követ próbálnék feltolni a hegyre” – mondta a sztár.
Az interjúban Kylie Minogue arról is beszélt, hogy jelenleg többek között a SOMBR, a Wolf Alice és a Coldplay zenéit hallgatja szívesen. Emellett azt is elárulta, hogy szeretne ismét aktívan színészkedni.
„Nagyon szívesen szerepelnék egy musicalben, újra játszanék, és szeretném átadni magam egy olyan rendezőnek, aki ki tud hozni belőlem valami újat” – mondta.
Kylie Minogue világszerte több mint 80 millió lemezt adott el. Debütáló albuma, a Kylie 1988-ban jelent meg, míg a 2001-es „Can’t Get You Out of My Head” az évszázad egyik legnagyobb pophimnuszává vált.
Legutóbbi albuma, a Tension a „Padam Padam” című slágert is tartalmazza, amely 2023-ban globális popkulturális jelenséggé nőtte ki magát.
📷