A Szentszék védett márkanévnek akarta nyilváníttatni Michelangelo nevét annak latin változatában, ám ez nem sikerült miután egy azonos nevű olasz idegenforgalmi csoport a védjegykérelem miatt bírósághoz fordult.

A Michelangelus név bejegyzése érdekében a Szent Péter-bazilika fenntartásáért felelős Fabbrica di San Pietro vatikáni műszaki, építészeti műhely az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (Euipo) spanyolországi székhelyéhez fordult.

A hivatal azonban elutasította a kérelmet arra hivatkozva, hogy fellebbezés érkezett a védjegy lajstromozása ellen. Az Euipo válasza szerint a Vatikán nem használhatja a Michelangelust az összes lehetséges termékkategóriában, mivel azt már más is használja.

A fellebbezést a Michelangelo International Travel nevű vállalkozás tulajdonosa, Lorenzo Risatti nyújtotta be. A százharmincöt dolgozót foglalkoztató idegenforgalmi csoport tulajdonosa a Corriere della Sera napilapnak számolt be a történetről.

Elmondta, hogy esze ágában sem volt perbe szállni a Vatikánnal. Azért fordult ügyvédhez, mert a pápai állam általános védjegyet kérelmezett, amely utazási, szállodai és más turisztikai tevékenységet is érintett volna – hangoztatta.
Arra a felvetésre, hogy a vállalkozói csoport a Michelangelo nevet használja, a Vatikán pedig a Michelangelust akarta levédetni, Lorenzo Risatti azt válaszolta, hogy az olasz és latin változat közötti különbséget Olaszország határain kívül senki nem vette volna észre. “Mit akart a Vatikán, utazási csomagokat árulni?” – tette fel a kérdést Risatti.

A Vatikán végül módosította a védjegykérelmezést, és szűkítette a Michelangelus név használati termékskáláját. Az Euipo-hoz május elején benyújtott újabb kérelemre még érkezett válasz.

A pápai állam az idei esztendőt Michelangelónak szentelte a Szent Péter-bazilika felszentelése 400. évfordulója alkalmából, melynek dátuma november 18. lesz.

Michelangelo Buonarroti a bazilika főépítésze is volt, leghíresebb alkotásait is a Vatikán falai mögött őrzik.

Az évforduló alkalmából a Vatikán egy új betűtípust is terveztetett, amely a Michelangelus nevet kapta, és a művész aláírása alapján készült.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2026.05.19. 10:00

Négy évtizede a pályán - Kylie Minogue jubileumi turnéra készül

2026.05.19. 08:00

A Vatikánnak nem sikerült levédetni Michelangelo nevét

2026.05.18. 14:00

Hol készül a cannes-i Arany Pálma?

2026.05.18. 12:00

Ismét lajstromba vették a brit zeneipar leggazdagabbjait

2026.05.18. 10:00

Kilenc éve nincsen velünk Chris Cornell

2026.05.18. 08:00

Szeptemberben érkezik a hazai mozikba a Félrelépni szabad című magyar film

2026.05.17. 13:35

Tiszteletbeli Arany Pálmával tüntették ki a rendezőként debütáló John Travoltát

2026.05.15. 14:00

Vin Diesellel az élen tisztelegtek a „Halálos iramban” jubileuma előtt a Cannes-i filmfesztiválon

2026.05.15. 12:00

Beyoncé és Taylor Swift dalai is bekerülnek az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe

2026.05.15. 10:00

Ők lesznek a fellépők a világbajnoki futball döntők történetének első félidei show-ján

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő