A Gallagher-fivérek is bekerültek a brit zeneipar leggazdagabb szereplőit rangsoroló Sunday Times-lista legfrissebb kiadásában, amelynek élén – a zenészek közül –  idén is Sir Paul McCartney áll.

Paul McCartney továbbra is az egyetlen olyan brit zenész, akinek vagyona meghaladja az 1 milliárd fontot. Feleségével, Nancyvel közös vagyonukat hozzávetőlegesen 1,055 milliárd fontra becsülik. Sir Paul anyagi helyzete évről évre tovább erősödik a turnéknak, a zenei jogdíjaknak, a katalógusa újrakiadásainak, valamint a Beatles örökségének időtálló értékmegőrzésének köszönhetően, amely továbbra is a világ egyik legértékesebb kulturális márkájának számít.

A listán ott találjuk Noel és Liam Gallaghert is, akiknek közös vagyonát mintegy 375 millió fontra becsülik. Ez nagyrészt az „Oasis Live ’25” turnénak köszönhető, amellyel 16 év szünet után tértek vissza a színpadra. Pénzügyi eredményeik nemcsak szólókarrierjüknek köszönhetőek, hanem az Oasis-dalok után befolyt jogdíjaknak és a zenekar iránti folyamatos nemzetközi érdeklődésnek is. A brit együttes dalai továbbra is jelentős bevételt termelnek a streamingből és licencekből. Bár a Gallagher testvérek hosszú évek óta nyíltan rivalizálnak egymással, – bár most úgy tűnik, hogy ez a „harc” már a múlté – kétségtelenül az elmúlt három évtized legsikeresebb brit zenészei közé tartoznak.

Az összesített – a zenészek mellett a zeneipar más területén tevékenykedő szakembereket is számbavevő – lista élén ismét Leonard Blavatnik üzletember végzett, akinek vagyonát 26,852 milliárd fontra becsülik. Sikere nagyrészt üzleti birodalmának, köztük a Warner Music Group tulajdonlásának köszönhető.
A második helyet Clive Calder, a Zomba zenei vállalat társalapítója és a Jive Records korábbi tulajdonosa szerezte meg, 3,25 milliárd fontos vagyonával. Calder neve olyan világsztárok karrierjének elindításával fonódott össze, mint Britney Spears, a Backstreet Boys vagy az NSYNC.

A Sunday Times rangsorában ott találjuk még Cameron Mackintosht (1,4 milliárd font), Andrew Lloyd Webbetr (516 millió font), Sir Elton Johnt (480 millió font), valamint a Rolling Stones legendás tagjait, Mick Jaggert és Keith Richards-t, akik egyaránt 450 millió fontos vagyonnal szerepelnek a listán.

Ed Sheeran a saját generációjának leggazdagabb zenésze 410 millió fontos becsült vagyonnal, míg Emily Eavis és családja — akik a Glastonbury Fesztivál szervezői — bankszámláján 400 millió font van.

2026.05.18. 14:00

Hol készül a cannes-i Arany Pálma?

2026.05.18. 12:00

Ismét lajstromba vették a brit zeneipar leggazdagabbjait

2026.05.18. 10:00

Kilenc éve nincsen velünk Chris Cornell

2026.05.18. 08:00

Szeptemberben érkezik a hazai mozikba a Félrelépni szabad című magyar film

2026.05.17. 13:35

Tiszteletbeli Arany Pálmával tüntették ki a rendezőként debütáló John Travoltát

2026.05.15. 14:00

Vin Diesellel az élen tisztelegtek a „Halálos iramban” jubileuma előtt a Cannes-i filmfesztiválon

2026.05.15. 12:00

Beyoncé és Taylor Swift dalai is bekerülnek az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe

2026.05.15. 10:00

Ők lesznek a fellépők a világbajnoki futball döntők történetének első félidei show-ján

2026.05.14. 12:00

Hihetetlen, de már 23 éves Beyonce és Jay Z "családi" slágere

2026.05.14. 08:00

Rokoni kapcsolatba kerül Debbie Harry és Pamela Anderson

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő