Egyetlen estén egy színpadon lép fel Szekeres Adrien, Zséda, Pély Barna, Tóth Vera, Rácz Gergő és sok más ikonikus előadó, a 2000-es évek zenei mindennapjainak főszereplői november 5-én az UP Rendezvénytérben. A megszólaló dalokat egy különleges szál köti össze: valamennyi dalszöveg szerzője Szabó Ági, aki ezzel az eseménnyel ünnepli pályafutásának 30. évfordulóját. Az Artisjus, Európai Arany Művész Minőségi és Jakab Líra-díjjal elismert szerző közel 100 előadó számára, 650 dalszöveget írt a három évtized alatt. A koncerten ezek közül hangzanak el a 2000-es évek óta élő slágerek, köztük a Keserű méz, a Motel, az Olyan, mint te, a Bennünk a világ.

A 2000-es években aligha lehetett úgy 30 percet rádiózni vagy zenetévét nézni, hogy valaki ne fusson bele Szabó Ági egyik slágerébe. Emberek milliói hallgatták, és hallgatják a mai napig az olyan dalokat, mint a Keserű méz, az Olyan, mint te, a Motel vagy a Bennünk a világ anélkül, hogy a legtöbbjük tudná: a szövegeit mind Ági írta. A szövegíró ugyanakkor tisztában van vele, hogy a reflektorfény kevésbé vetülhet rá.

“Háttérben alkotó emberként nem jön velem szembe a siker, inkább csak elszivárog hozzám – árulta el Ági. – Ez néha hagy bennem egyfajta űrt, mégis ez a megfelelő számomra, mert teljesen jól illik a személyiségemhez. A 2000-es években még nagyon nagy dolog volt egy dallal jelen lenni rádióban, tévében, akkoriban nagyon büszke voltam erre, és nagyon boldog perceket szerzett. De csendben, magamban vagy olykor a barátaimmal összenevetve éltem meg ezeket az örömöket, ha mondjuk valahol megszólalt egy általam írt dal, és csak mi tudtuk, hogy az enyém. Ez még most is előfordul, a szomszédunkban néha hangosan hallgatják az egyik dalt (Hien-Túl szép), éneklik, táncolnak rá. Az erkélyről intünk egymásnak, ha épp kint vagyok, de fogalmuk sincs, hogy én írtam. Ez máig rendkívül szórakoztató.”

Ági a mai napig a szakma elismerése mellett alkot, és számtalanszor lehetett találkozni vele, illetve a nevével rendezvényeken, díjátadókon, interjúk során, de most először ünnepli nagy nyilvánosság előtt, koncert formájában szerzői pályafutását. Az Egy korszak dalai című estje november 5-én az UP Rendezvénytérben zajlik majd, ahol számos olyan előadó énekel, akinek dalszöveget írt. Fellép többek között Zséda, Szekeres Adrien, Pély Barna, Rácz Gergő, Auth Csilla, Csézy, Popper Péter, Mujahid Zoltán, Moór Bedhy, Csondor Kata és a Groovehouse, Az énekeseket egy zseniális zenészekből álló zenekar fogja kísérni.

“Minden fellépő egy dallal fog színpadra állni – mondta el Ági. – Azok közül válogattam, amiket a legjobban szeretnek a 2000-es évek óta a mai napig. A műsorfolyamba beleszőttem egy-két olyan dalt is, ami valamilyen okból különleges, így tovább színesítheti majd az élményt. E dalok mögött közös történeteink rejlenek, voltaképpen egy korszak emlékei és érzelmei vannak kódolva bennük. Ahogy ezek a dalok egymás után megszólalnak, a közönségben is felidéződnek majd a történetek. Mivel ez a koncert a dalszövegírói pályám 30 évének ünnepe is egyben, én is feltűnök majd néhány saját gondolattal, emlékkel.”

📷Shepherd Photography

2026.09.04. 14:00

Tom Cruise visszaül a versenyautóba – jön a Mint a villám folytatása

2026.09.04. 10:00

"Az egyik legvonzóbb tulajdonság, amivel egy nő rendelkezhet, az az önbizalom" – Beyonce 45!

2026.09.04. 09:03

Ők lehetnek a 2027-es Glastonbury fő fellépői

2026.09.03. 14:00

Érkezik a Linkin Park visszatéréséről szóló UNSHATTER című film és a soundtrack

2026.09.03. 10:00

„Lenyűgöző másvilágokat épít” – Willem Dafoe Robert Eggers új gótikus horrorjáról, a Werwulfról

2026.09.03. 09:36

George Clooney Velencében a „félelmet terjesztő autoriter vezetőket” bírálta az életműdíja átvételekor

2026.09.02. 14:00

A nap, amikor „Jeremy” tarolt az MTV Video Music Awardson

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő